2017. május 16., kedd

Tatabányai Vasalt Utak

     Tatabánya, a Vértes és Gerecse törésvonalában elhelyezkedő település a maga 72.000 lakosával 1974-ben négy község egyedülésével alakult várossá. 1950-ben megyeszékhely lett, közúti és vasúti csomópont, a Bécs-Budapest útvonal egyik fontos megállója.
Város fölé magasodó Turul szobor a bánhidai csata emlékét őrzi, és kedvelt kirándulóhely is egyben. Ezuttal nekünk is ide vezetett utunk.
     A turul alatt található sziklafalon 3 vasalt út vezet fel a szoborhoz:

  • Hét vezér/Öt vezér (C)
  • Kata (E)
  • Turul (D/E)
Ezek közül mi mind a hármat kipróbáltuk.

     Budapest felől az M1-es autópályát a tatabányai letérőnél hagytuk el, majd uticélunkban, Turul emlékműnél parkoltuk le autónkat.
Via Ferrata felszerelésbe öltözve, a parkolótól 20 méterre balra kiinduló, betonozott lépcsőn lefele indultunk a vasalt utak beszállási pontjához. Elsőnek a Hét vezér utat szerettük volna megmászni. Nyolcvan méter ereszkedés után a lépcsőről egy aszfaltútra értünk. Ezen balra fordulva, kb. 150 méter megtétele után a Kata út letérőjéhez értünk, de mentünk tovább, és kb. 50 méter után balra fordultunk a Hét vezér beszállója felé. Kevés emelkedés utá után el is értük azt.

A Hét vezér út a három közül a leghosszabb, egyben a legkönyebb út is.
Egy meredekebb és nehezebb nekiindulás után egy könnyebb, vízszintes kapaszkodás következik egy kötélhíddal megszakítva. 



Ezután egy hosszabb vízszintes szakasz következik kevés nehézséggel. Ezt a szakaszt a Kata út szakítja meg. Itt vigyáztunk, hogy ne a nehezebb Kata útra térjünk át, hanem a Hét vezér utat folytassuk. A kereszteződés után jön a Hét vezér legkönnyebb és legszebb szakasza: itt található a két leghosszabb kötélhíd, és ezekről nyílik az egyik legszebb kilátás Tatabányára.



A szikla tetelétől jelzett ösvény vezet vissza a Turul szoborhoz.  
Második Ferrataként a Turult választottuk. A Turul út fele szintén azon a lépcsőn indultunk lefele, ahol a Hét vezér úthoz, csak most nem mentünk egész le, hanem kb. a felénél eltértünk balra egy keskeny ösvényen a beszálló felé.

A Turul út a legrövidebb és nehézsége a Kata és a Hét vezér között található. A beszállótól két kábel indul párhuzamosan: az egyik D, míg a másik E nehézségű. Mitán a függőleges emelkedőt kimásztuk, egy vízszint szakasz következett, ahol végig csak kézből tudtuk tartani magunkat, mert a lábunknál sima volt a szikla, és nem volt lépés. 



Ez a szakasz egy hídban végződik, amelyről nincs kilátás, mert az erdőben, a fák között húzódik, de az élmény annál nagyobb...




Ez a ferrata közvetlenül a turul szobor mellett ér fel, úgyhogy a parkolóig nem kell sokat menni. Nekünk még ennyi sem volt elég, nekivágtunk hát a Kata útnak is.

A Kata út a három közül a legnehezebb, a mászó már közvetlenül a beszállás után nehézségekbe ütközik. Az első nehezebb emelkedő után egy hosszabb vízszintes szakasz következett, ahol végig karból kellett tartsuk magunkat, mert nem volt lépés a sziklán. Ezután egy terasz következett ahol kicsit megpihenhettünk a Kata út legnehezebb szakasza előtt: ez egy kb. 5 méter magas áthajlásos, teljesen fogás- és lépésmentes fal, ahol csak a ferrata kötele segíti a kapaszkodást. (A fal alatt van egy kiszálló a ferrataból annak, aki nem tud kimászni ezen a szakaszon. Ha a párkányon lefele (jobbra) térünk visszaérhetünk a Kata beszállójához vagy a Hét vezér első hídjához.) 



Az áthajlásos fal után egy könnyebb szakasz következett, majd a Hét vezér kereszteződése. A kereszteződést a legkönnyebb szakasz követi, ahonnan kiértünk a szikla tetejére.
A Kata út tetejétől jelzett út vezet a parkolóig.


Megjegyzések:

  • Megfelelő felszereléssel és szaktudással nem rendelkező túristák ne induljanak el a vasalt utakon.


Kapcsolódó:

2017. február 23., csütörtök

Neuschwanstein kastély

 Neuschwanstein kastély egy, a 19. században épült bajorországi kastély, egyike a legismertebb kastélyoknak. Az Alpsee felett emelkedik. a Pöllat-szurdok magányos szikláján épült kastély, amelyet II. Lajos bajor király 1869-1886 között épített: büszke, kecses tornyaival egy igazi kőből épült álom.
Ez Németország legtöbbet fényképezett épülete, valamint egyike az ország leglátogatottabb turistacélpontjainak.



Első nap.


Estére érkeztünk Füssen városi szállásunkra. Mivel a hoteltől nem volt messze a történelmi városközont, ezért úgy döntöttunk, sétálunk egyet az éjszakai fényekben.
Néhány száz méter megtétele után a házak között megpillanthattuk a mellettünk emelkedő domb tetején a Füsseni Magas Vár (Hohes Schloss Füssen) kivilágított várfalait.



Nagyjából ennyi, amit érdemes Füssenben megnézni éjszaka, úgyhogy visszamentünk a szállásunkra, és másnap kipihenten folyattuk vakációnk.


Második nap.

Nyolc óra körüli ébredésünk után úgy döntöttünk, hogy sétálunk még egyet Füssen központjában, mielőtt a Neuschwanstein kastély látogatására indultunk vonla. Az útvonal ugyanaz volt, mint előző este, csak most a lámpák helyett a nap világította meg a vár falait.



Hohenschwangau P2-es parkolójában hagytuk az autót, majd a P3-as parkoló hátsó feléből induló köves úton kezdtük meg utunk a kastély felé. (Ha a kastélyt belülről is meg szeretnénk látogatni, akkor a parkolók mellet lehet jegyet vásárolni, a kastélyban erre nincs lehetőség. Nekünk ez nem állt szándékunkban.) Röviddel a parkoló elhagyása után az utunk bekanyarodott az erdőbe, és szerpentínesen felfele folytatódott. Néhány kanyar megtétele után elértük a "főutat", azt, amelyet a legtöbb túrista választ a kastély magközelítéséhez. Ez a P4-től indul, és a lovas szekerek is ezen az úton közlekednek. Ezen az úton balra fordulva tovább haladtunk felfele, majd újabb néhány száz méter megtétele után elértük a lovas kocsik végállomását, a Schlossrestaurant Neuschwansteint. Innen már igazán közelről láthattuk a kastély falait:



 A legtöbb térkép erre az útszakaszra 40-45 percet ad meg, nekünk 20 perc alatt sikerült megtennünk a távot normál tempóval. A kastély fölött levő hídhoz, a Marienbrücke-hez szerettünk volna eljutni, így az imént említett étteremtől a sorompóval lezárt meredek úton folytattuk túránk. (Tél lévén a Marienbrücke-hez vezető utak le vannak zárva, viszont aki utánaolvasott, és el akar jutni a hídhoz, az a sorompót figyelmen kivul hagyva nekivág a helyenként nagyon csuszós, viszont veszélytelen útnak.) A jeges meredek után egy újabb sorompón átbújva egy kereszteződéshez értünk. Innen jobbra kanyarodva egy enyhébben emelkedő úton folytattuk utunk. Egy kanyarban a fák lombjai fölött gyönyörű kilátás nyílt Hohenschwangaura és az Alpseere.



Az úton tovább haladva a buszmegállóba értünk, ahova nyáron a buszok a Marienbrücke-hez hozzák a túristákat (télen a híd hivatalosan le van zárva, igy a buszok sem járnak). A buszmegálló környékén volt a legjegesebb az út. Kézzel-lábbal küzdöttünk a jég ellen. A megálló keleti felén egy újabb sorompón küzdöttők át magunk, de a jég csúszóssága ezután sem enyhült. Végül egy nyeregbe értünk ahonnan már látszott a híd, és a jég is eltűnt. 



A hídon való fotozás után ugyanazon az útvonalon indultunk vissza a parkolóba, ahonnan autóval indultunk tovább.


Jegyárak



  • Hohenschwangau parkoló: 6 euró

Megjegyzések



  • A kastély belső látogatásához a parkolóknál kell megvenni a jegyet, a kastélyban nem lehet
  • A legtöbb gyalógút a kastély körül télen le van zárva, de ezt néhányan figyelmen kívül hagyják. A lezárások a jeges utakra figyelmeztetnek, úgyhogy , ha a jég nem okoz gondot nyugodtan kikerülhetjük a lezárásokat.

Képek

Füssen



Füssen


2016. december 16., péntek

Cinque Terre

Cinque Terre (jelentése öt föld) a Ligur-tenger partjának egyik zord és nehezen megközelíthető része La Spezia városától északnyugatra, Porto Venere és Levanto települések között. Nevét a területén osztozó öt településről kapta: Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare.
Két napos látogatásunk során egy távolabb eső szálláshelyen laktunk, ahonnan autóval közelítettük meg úti célunk, La Speziat és a Cinque Terre városait.



Első nap.

A szállásról kora reggel indultunk Portovenere városába, annak érdekében, hogy üres parkolót találjunk. 
Miután szerencsésen parkolóhelyet találtunk, és befizettük két órára a parkolódíjat, elsétáltunk a központig, majd végig a tenger partján levő gyalogos úton. Innen felkanyarodtunk előbb egy nagyobb térre, ahonnan remek kilátás volt a nyílt tengerre, majd a szűk utcákon keresztül a helység várát szerettük volna megközelíteni. Sajnos egy aznap este tartandó esemény miatt nem engedtek fel a várba. Kissé letörten, de annál nagyobb kíváncsisággal vágtunk neki, hogy újabb szép utcácskákat fedezzünk fel. Az olasz óvárosokhoz híven itt is találhatunk bőven az imént említett utcákból. A központba visszaérve láttuk, hogy még maradt idő a két óra parkolásból, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézzük, hova vezet a várfal mellett jobbra induló túrista ösvény. Megérte, hiszen egy új magasságból és nézőpontból láthattuk a tengert...

Portovenere

Portovenere után egy Lerici-i strandot kerestünk fel. Ez egy eldugott öböl volt, amit csak a helyiek (és mostmár a kedves olvasó is) ismernek. (Lerici ugyan már nem a Cinque Terre-hez tartozik, de ha La Speziaba utazunk semmiképp se hagyjuk ki ezen strandjának látogatását.) Lericit délre elhagyva kb. 2 kilométer után az út jobb oldalán egy parkolót találtunk, itt hagytuk az autót. A biztonságos leparkolás után a főúton kb. 1 kilómétert visszagyalogolva bal oldalt (a tenger felén) egy szűk kaput vettünk észre. Ezen mentünk át, majd le a lépcsőkön jó sokat, és az alján ott volt a kersett öböl. Kissé meglepődve tapasztaltuk, hogy többen vannak, mint azt gondoltuk, de maradt hely nekünk is.






Második nap.

Erre a napra a Cinque Terre két városa (Riomaggiore és Manarola) közti túra volt betervezve.


Riomaggiore
Az autót La spezia ingyenes parkolójában hagytuk, ahonnan egyenes úton mentünk a La Spezia centrale állomásra. A 8 órás vonattal utaztunk Riomaggiore városába.
A riomaggiorei állomásról felfele induló úton haladtunk szerpentínesen. Az utolsó kanyar előtt balra kiinduló, 531-es jelzésű ösvényen folytattuk utunk Manarola felé. (Az 531-es egy meredeken emelkedő túraösvény, amit ha lehet, ne az Olaszországbeli nyaralásunk legmelegebb napján próbáljunk megtenni...)
Ezen az ösvényen Manarolaba érkezve megnéztük a várost, majd a strandra mentünk. Délben kezdtünk fürdeni, és délutánig itt töltöttük az időt.
A fél hatos vonattal utaztunk vissza La Speziaba, ahol esti programként meglátogattuk a város központi sétálóutcáját.


Manarola



Jegyárak:


  • parkoló, Portovenere: 2.50 euró/óra
  • parkoló, La Spezia: ingyenes
  • vonat, La Spezia-Riomaggiore: 4 euró
  • vonat, Manarola-La Spezia: 4 euró




Megjegyzések:


  • Ha a felsorolt parkolók bármelyikében helyet szeretnénk találni, érdemes korán elindulni, mert később megtelnek.
  • A Cinque Terre városainak látogatásához használjunk vonatot, mert autók számára nagyon kevés parkoló van, és nehezen megközelíthetőek.



Képek:









Kapcsolódó:


2016. november 30., szerda

Bari

Első nap.
Az olaszországi Bariba repülőgéppel utaztunk. A repülőtérről a 16-os jelzésű busszal érkeztünk a központba (Bari Centrale).
Ezután a szállásunkhoz indultunk, ami a történelmi városközpontban volt. Mivel a szállás megtalálása után még maradt idő, kimehettünk megnézni a naplementét a tengerparton. Bár Bari fekvése miatt a Nap nem a tengerbe nyugszik le, hanem onnan kel fel, ezért a tényleges naplementét nem láthattuk, de azért a vöröslő égbolt így is nagyon szép volt. Miután teljesen besötétedett, elhagytuk a tengerpartot, és az éjjeli pompájában látogattuk meg Bari történelmi központját (Centro storico): a szűk utcákat és az ezek közt levő kisebb-nagyobb tereket. Hétköznap lévén a város kihalt volt, a sikátorokban csak a kézzel készített tészták voltak kirakva száradni kis asztalokra.



Második nap.
Negyed tízkor indultunk a szálláshelyünkről az állomásra, ahova 20 perc gyaloglás után érkeztünk. A 10:00-ás Ferrovie Sud Est vonatával utaztunk Alberobello városába.

Az állomástól a bal oldali úton haladva egyenesen a központi térre érkeztünk, ahonnan déli irányba haladtunk tovább. Rövid séta után megpillanthattuk, amiért jöttünk: a fehér falú, kőtetejű, kör alakú házakat.
Ezután a házak között sétáltunk végig, fényképezgettünk.
A városlátogatás befejezéseként olasz specialitást, focaccia-t vacsoráztunk.


A délutáni vonattal utaztunk haza, Bariba, ahol még egyet sétálva olajban sült puliszkára, vagy ahogy ott mondják: polentára akadtunk. Érdemes megkóstolni!


Harmadik nap.
A harmadik nap reggelén a 9:40-es, immár Trenitalia járatára érkeztünk az állomásra, és Polignano a Mare felé vettük az irányt.

Az itteni történelmi központ rövid látogatása után elindultunk a tengerpart mentén lefele (délkelet), hogy kb. 10 kilométeres gyaloglás után Monopoli városába érkezzünk.
A Polignano központja mellett található gyalogúton indultunk el, majd amikor az véget ért, a sportpályát megkerülve a parti köveken folytattuk utunk. Az első 5 kilométeres szakaszon láthattunk a partra hosszan benyúló öblöket, part alatti barlangokat és természetes módon kialakult sziklahídakat a tenger fölött. Az öblök kivételével a tenger itt sehol sem közelíthető meg, 10-20 méteres sziklafal zárja el a tenger vizét a járható úttól.


A következő 5 kilométert már a tengerpart mellé érkező aszfaltúton tettük meg, ez már Monopoli külvárosa, és a part mentén házak, kikötők akadályozzák a gyalogos közlekedést.
Sötétedésre értünk az állomásra, ahonnan az éppen érkező vonattal indultunk vissza Bariba.


Negyedik nap.
Reggeli utunk ismét az állomásra vezetett. A Ferrovie Appulo Lucane társaság vonatával tarottunk Matera felé.

Materaba érkezésünk után, ahogy eddig is, a központ felé sétáltunk. Az eddigiek közül Materanak van a legnagyobb és legszebb történelmi központja, szóval el lehet tölteni az időt...


Labirintusszerű utcahálózatában könnyen el lehet tévedni.

A sikátorok végeláthatatlan sokasága után a város keleti peremén húzódó kanyon aljára túráztunk le, ahol egy függőhídon keltünk át a patakon, majd a várossal szemben levő oldalt másztuk meg. Innen gyönyörű kilátás nyílt Materara. Ha tovább haladtunk volna az ösvényen, még látványosabb kanyonvilág tárult volna szemünk elé, de tél lévén hamar sötétedett, és vissza kellett indulnunk.


Ötödik nap.
Utolsó nap lévén még egy utolsót sétáltunk Bariban. Megnéztük reggeli fényben a tengerpartját, ahol a halászok a friss fogásaikat készítették eladásra.

A 16-os számú buszból intettünk búcsút Barinak a repülőtér fele menet.



Jegyárak:

  • 16-os busz: repülőtér-központ 1 euró, a jegyet a repülőtéren az első emeleti könyvesboltban lehet megvásárolni
  • 16-os busz: központ-repülőtér 1 euró, a jegyet a buszmegálló melletti újságárusnál lehet megvásárolni
  • Ferrovie Sud Est: Bari-Alberobello 4.90 euró, a jegyet az FSE jegyárusánál, az állomáson lehet megvásárolni
  • Ferrovie Sud Est: Alberobello-Bari 4.90 euró, a jegyet az FSE jegyárusánál, az állomáson lehet megvásárolni
  • Trenitalia: Bari-Polignano a Mare 2.50 euró, a jegyet a Trenitalia jegyirodájánál vagy az automatájánál lehet megvásárolni
  • Trenitalia: Monopoli-Bari 3.20 euró, a jegyet a Trenitalia automatájánál lehet megvásárolni
  • Ferrovie Appulo Lucane: Bari-Matera 4.90 euró, a jegyet a társaság  jegyirodájánál vagy az automatájánál lehet megvásárolni
  • Ferrovie Appulo Lucane: Matera-Bari 4.90 euró, a jegyet a társaság  jegyirodájánál vagy az automatájánál lehet megvásárolni




Megjegyzések:

  • Ha dél-Olaszországban gyalogosan közlekedünk, figyeljünk oda, mert az itteni autósok nem állnak meg a gyalogos átjáróknál, de gyakran a piros lámpánál sem.
  • Bari egész héten kihaltnak tűnik, de szombat este a közeli falvakból és a külvárosból a fiatalság a központba csődül, és benépesíti az utcákat
  • Minden busz- és vonatjegyet indulás előtt érvényesíteni kell (convalidare).


Polignano a Mare egyik öble

Part alatti barlang

Bari tengerpartja
Naplemente Bariban


Függőhíd a materai kanyonban
  • © Pálfi Tamás 2016, szöveg és szerkesztés
  • © Pálfi Anna 2016, képek